Petőfi Sándor szonett
Nap már a róna szélét nyaldossa,
indulnak a legények, kezükben kard,
szellő a forradalmat susogja,
harc hevében pendül most a hősi lant.
Az idő fogytán, a halál közeleg,
épp versenyt fut a trombita hangja,
s a kocsik még a messzibe zörögnek,
csatatéren csattoghat a szabja.
Feltűnik a síkon, a szent tüzér,
jön a Kánaán, az ágyúdörej,
lázadozik ma a gyermeki vér,
telve lesz vele az Árpád kehely.
Gábor Áron fénylő rézágyúja,
törtet előre, ég a kanóca.
