Lélektükör
2013.06.13
Sötétség, minden élet kihunyt,
a fal maszatos, vérfoltos volt.
A szoba csendjét csak a nyirok
rázta meg,
ahogy a plafonról esővíz
csepereg.
Gondolatfelhő cammog a lépcsőn,
úszik át a termen,
oly üres, oly letisztult, olyan lágy,
akár fájó lelkem.
Mohák gyülekeznek az északi,
hideg falon,
mint fekete fellegek hada a
kék égbolton.
