Lázas hajnalon
2014.09.14
Könnytől lázas, hajnalokon lopott
szenvedély, keserédes kacagó magány,
mi már csak a szerelmünktől kopott
villongva vicsorgó, hitvány világ zaján
lobog. Most az öreg földre rogyott,
a szeretet harsány halkuló dalán
s minden elveszett érzést rám rovott,
nincs mit szépíteni a pusztító csatán.
Egy erőltetett néhai mosoly,
megmarad talán, örökre nekünk,
s mint valami komolytalan fogoly,
hordjuk szerényen, özvegyen csillag-jegyünk.
Szétfoszlunk, mint holmi felhő-gomoly,
sebünk kinyílik, s örökre lecsüng kezünk...
