hazugságok az életedben
Válság van , számra csak úgy jönnek a rímek,
sajnálom már, hogy lelkem, szavaidban hittek,
nem tudtam védekezni, szemeim, szemedben elvesztek,
lehet hogy eltévedtem, s emiatt egy új életet kezdhetek.
De nem bánom, szép volt a perc, s az a végtelen,
kár hogy kezeidet parancsommal sosem fékeztem ,
azt mondtad szomorú vagy, talán végettem ?
fényképünket már tűzbe dobtam , el is égettem.
Magasra szállt a füstje, tüze vörösen lobogott,
mint az én szivem , mikor megláttalak, szemtelenül dobogott,
s mikor hozzád beszéltem, zavaromban nyelvem meg-megbotlott,
hangom elcsuklott, közeledben elhalkult, ajkam szinte suttogott.
De ezek az idők elmúltak mint az életem,leperegtek már,
egy fellángolás volt, vagy egy kaland pusztán...
nem tudom a választ, ezt te mondhatod meg igazán,
hogy szereteted miért volt ily szűkösen, ily fogytán?
Azt mondtad sosem engedsz el, azt mondtad vigyázol rám,
de látom áltatás volt, látom hogy hazugság ám,
többet nem dőlök be inkább szenvedek egyedül,
szívem gyökere, talán egyszer újra megüdül.
Egy olyan helyen , olyan lélekben ,
aki nem sajnálja az időt eltölteni mellettem,
aki meghallgatja gondomat , bajomat,
aki átvészeli velem a depis napjaimat.
