haladás és érzelmek
Csak az a perc , az a pillanat,
mikor az érzés, magával hurcol, elragad.
Téged látlak, az éj fekete magányában ,
Téged érezlek takaróm ölelő karjaiban.
Csak egyszer láthatnám ragyogó szemed,
mit, a nevetéskor kezedbe temetted.
miből a könnyek folytak azon a napon,
s hozzám szóltál keserű hangon.
Vége, mindennek vége már, csak én maradtam ,
mint kósza szellő, lágy dallamot dúdolok magamban.
Kérlek jöjj vissza nem bánom , ha nem szeretsz,
szívem egy szót suttog : többet nem feledhetsz !
